2013. szeptember 2., hétfő

Linképítő terjeszkedés

Az általam működtetett webrendszer ugyan eléggé kiterjedt és ezért alkalmas arra, hogy a hatékony linképítő munka bázisául szolgáljon, ám mégis eljöhet a pillanat, amikor egyszer csak elfogynak a statikus oldalak, elfogynak a blogok - és már "nincs hová kitenni" egy újabb linket.

Ilyenkor belső és külső terjeszkedéssel növelhetjük a rendszer potenciálját. Persze a befelé terjeszkedést korábban is műveltük, hiszen minden újabb aloldal létesítése és minden blogposzt voltaképp a befelé építkezés egy-egy mozzanata volt. Ezek persze egy picikével mindig növelték a rendszer belső terét és ezzel potenciálját is, de nem használták ki az alrendszerbe való állítás lehetőségét.

Világosabban: bár a főoldalak és blogfők rendszerbe voltak-vannak állítva és ezen a réven minden aloldal és poszt is részese ennek a rendszernek, ám csak a főoldal révén, azon keresztül - és ugyanabban a konstrukcióban. Látrehozhatunk azonban főoldalainkon belül egy összefüggő aloldal-rendszert is, mégpedig olyat, amelynek struktúrája lényegesen eltér a főoldali összefüggésektől. Azaz ha mondjuk van 60 főoldalunk, amelyek Q rendszert alkotnak, és mindegyik főoldal alá létrehozunk 1-1 olyan aloldalt, amelyeket egymással viszont Z rendszerbe állítunk, akkor ez a Z rendszer, bár valamilyen mértékben a Q alrendszere lesz, eltérő struktúrája révén mégis önálló zárt egységet képezhet és a főoldalaktól szinte függetlenül saját maga által is pótlólagos potenciállal bírhat - persze csak akkor, ha ezek az aloldalak megerősödnek és megfelelően sikerül őket egyazon "hadtest" egységeivé tenni.


Most éppen ezen mesterkedem, létrehozva a mintegy 100 elemből állóra tervezett linlképítő oldalcsaládot, amelyet az egyszerűség kedvéért ugyancsak arvisurának neveztem el (hasonlóan a az általam alkalmazott kreatív keresőoptimalizálási módszerhez).


Az arvisura linképítő oldalcsalád szépen szaporodik. Néhány linkét idetűzöm:

Régebbi, a fenti célból felújított oldalak:
Újabb oldalak közül néhány:

A másik lehetőség a külső terjeszkedés: újabb blogok létrehozása, új oldalak új domain alatt. Illetve egy-egy új domaint regisztrálni és rendszer elkezdeni építeni alá sem butaság akkor, amikor meglévő lehetőségeinket nagyjából kiaknáztuk. Én is megtettem:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése