2016. július 12., kedd

Sugallatokra alapozott bizakodás



sugallatok, bizakodás
Tegnap fogyatkozott a Hold. Dolgozószobánkból kitűnően látszott. Gyerekeim a távcsövet is behozták, azzal nézegette a család hosszú percekig égi kísérőnket, mígnem teljes korongja beúszott a földárnyékba.

Amikor visszaültem az íróasztalhoz, megfelelőnek éreztem a pillanatot egy új regény elkezdéséhez. Nem mintha az a csillagászati tény, hogy e percben a Hold, a Föld és a Nap felsorakozott egy egyenes mentén, bármilyen gravitációs hatással lehetne irodalmi szövegek belső tereire, de mégis… Holott azt is tudom, a régebbi korok babonás embere éppenséggel rossz előjelnek tartott bármiféle fogyatkozást, szokatlan égi eseményt. Úgy vélem azonban, hogy a balsejtelem semmivel sem rosszabb hangulati elem egy írásmű indításához, mint bármiféle kedvező sugallatokra alapozott bizakodás.

Ez a regény Doktorusz Andrásról szól. Pontosabban: ő az egyik főhőse azoknak az eseményeknek, amelyek elbeszélése alább következik. Igen: elbeszélése. Az elmúlt években ugyanis két furcsa regényt írtam: mindkettőből hiányzott a lineáris történetmondás. Ezt szeretném most jóvátenni ezzel a nagyon is hagyományos, történetközpontú, sztorizós, mesélős könyvvel, két legyet ütve egy csapásra: először is azonmód visszahódítom minden elijesztett olvasómat, másodszor pedig a már megnyerteket meggyőzőm arról, hogy az intellektuálisan unalmas fanyalgás mellett van létjogosultsága a jóízű mesemondásnak is.

Nos, Doktorusz András, kell-e mondanom, Kárpátalján született. Mert hogy ez kárpátaljai regény.