Többször írtam már a virtuális megelőzöttségről, úgy is mint a kreatív keresőoptimalizálás egy speciális módszeréről. Lényege, hogy valamely eseménynek jóval a bekövetkezése előtt készítjük el a weboldalát abból a célból, hogy jó előre optimalizálhassuk az adott esemény kulcskifejezéseire, így a bekövetkezéskor a várható keresések a mi honlapunkra vezessenek. Ez növeli oldalunk web-potenciálját (tudjuk: minden keres-talál-kattint akció növeli picivel oldalunk értékét), így erősödnek az adott szájton elhelyezett linkek is.
Nos, ahogy közeledett az idei ukrajnai parlamenti választás, gondoltam, rájátszok az eseményre, így bő hónappal bekövetkezés előtt készítettem egy blogot Ukrajnai választás 2012 címmel, majd igen laza honlapotimalizálással a találati lista élére juttattam. A grafikon mutatja, mi lett ennek az eredménye.
Mivel pedig én nem csupán SEO-szaki vagyok, hanem szorgos blogíró is, gondoskodtam arról, hogy a blogomra kattintók ne csalódjanak: szinte óráról órára frissítve az adatokat közöltem a választás eredményeit. Olvasnivaló is akad a blogban épp elég. Egy ilyen akció természetesen nem tartozik a keresőmarketing szokványos eszközei közé.
Olvasd el ezt is: Támogasson téged Orbán!
honlap seo. tartalom marketing blog. honlap optimalizálás. google első oldalra kerülés: link építés. pr-cikk elhelyezés: használt laptop szerviz | télikert és terasz | infrafűtés | ivóvíz kezelés
2012. november 3., szombat
2012. október 31., szerda
Piréz keresőoptimalizálás
Részlet a SEOPIRÉZ c. pszeudoobjektív rezignációból
A legszélesebb tudományos és kaukázusi krétakörökben közismert tény, hogy az ősi piréz nemzetség a maga hányattatott, ám dicső históriája során igen gazdag hagyományokat teremtett. Ilyen a pirézek tradicionális, egyben a posztmodern kor szigorú elvárásaihoz hajlékonyan igazodó legfőbb és legnagyobb szenvedéllyel űzött foglalatossága, az úgynevezett keresőoptimalizálás.
A Párhu hegység és a Zamos folyó találkozásának a vidékéről származó piréz őseink már a kőkorban, midőn gyújtogató és gyűjtögető életmódot folytattak, serényen optimalizálták a máglyarakást, valamint a gyümölcs- és bogyókeresést. Később, az állattenyésztésre áttérvén, effektív módszerekkel optimalizálták a tehén tőgyének szarvai közt való keresését. A népvándorlások idején hazát kerestek – de itt meg kell jegyeznünk, hogy az optimalizálás fővezérei ez esetben mellőztek néhány kedvezőbb opciót. Mégis sikerült megalapítani a feudális nemzetállamot, a Piréz Nagykedelemséget, amelyet, miután az ősi piréz Aki keres, talál szlogent az államideológia szintjére emelték, a szomszéd népek nemes egyszerűséggel Keres Kedelemségként kezdtek emlegetni.
Az évszázadokkal később bekövetkező történelmi kataklizma, a Nagy Piréz Marketing Szétszórattás közben és után a pirézek egyfelől egymás keresését optimalizálták tű és szénakazal vonatkozásában, másfelől a boldogulás útjának az intenzív keresésére léptek reá. Mivel pedig az ipari forradalom és a kapitalizmus viszonyai közepette egyre fokozódott a szétszóratott marketingpirézekkel szembeni idegenkedés, kirekesztés és ellenszenv, ezért a népcsoport tagjainak a pénzkereső-optimalizálás lett a túlélési stratégiája. Az ősi hagyományok ilyeténképpen való megújítása tette lehetővé a pirézek számára, hogy az őket manapság is gyakorta érő megkülönböztetést ne hendikepként, hanem a piréz keresőoptimalizálás iránti megkülönböztető figyelem posztmodern gesztusaként éljék meg, amely végső konklúziójában az új minőségű, korábban seol nem látott seopiréz nemzet megalakulásához ágyazta meg a táptalajt.
2012. október 26., péntek
Az Ukrajna honlap optimalizálása
Nem az ukrajnai parlamenti választások adták az ötletet ahhoz, hogy beüzemeljek egy ilyen oldalt. Oka másutt keresendő. Szokás szerint a Google a ludas a dologban.... Történt ugyanis, hogy egy speciális keresésre optimalizált oldalam, nevezetesen: Ukrajnát felvették az EU-ba - számomra is váratlanul egy sokkal szigorúbb, pusztán az ország nevére történő kereséssel is feljött az első 5-be. Egy Magyarországgal szomszédos, számos partneri kapcsolatban érintett és jelentős magyar lakossággal is rendelkező nagy állam esetében ez szép SEO-eredmény, hiszen természetesen se szeri se száma a Ukrajna nevét címükben hordozó portáloknak, oldalaknak, blogoknak, link-gyűjteményeknek - közülük nem egy igen keresett.
Na most persze ez a siker örömmel tölt el, de maga az oldal kevéssé alkalmas arra, hogy ezzel a szerepléssel bármit is reprezentáljon, hiszen jószerével nem egyéb, mint egy bekövetkezhető esemény virtuális megelőzöttsége. Viszont ha különösebb erőfeszítés nélkül felkerült az első táblára, akkor talán ugyanezt az eredmény elérhetem egy speciálisan erre tervezett oldallal is, amely egyfelől bőven szolgál hasznos információkkal (azaz a témában releváns), másfelől majd egyszer reklámfelületként is szolgálhat.
El is kezdtem alaposan kereső-optimalizálni. Viszont egyelőre sehol sincs a találati listán. De majd lesz. Hiszen remek kis szájt, tessen kattintani:

2012. október 25., csütörtök
Kéménybélelés posztmodern eszközökkel
Nem, a kreatív irodalmi honlapoptimalizálás lehetőségeit még nem merítettem ki (magamat inkább). Kétségtelenül új és újabb távlatok nyílnak a koncepció szabásmintájából, például az
Ipari kémények füstbe ne menjenek fedőnevű akció, amelynek kiteljesedése maga a
nevű indusztriál-esztétikai performansz. Az ipari- és gyűjtőkémények nagyszerű apoteózisa ez, a füst mennybemenetele.
Bevezetőnek ennyi legyen is elég, elég, elég a szén, elég a gáz, ebből lesz a füst, a korom, apropó, egy kis koromirodalom:
No és akkor a "tovább" gomba után jöhetnek a linkócik:
Kiemelt eszközoldalak:
ungparty.nettó
Az ungbereg rendszerében többek között ezek az oldalak hordozzák nemes hátukon az ipari és egyéb kéményféleségek súlyos linkjeit:
google blogger
Más egyéb oldalak, nolblog és...
Gyűjtőkémény - Ipari kémény - kéménybélelés - PolBlog
BDK Ajánlja a kéméynbélelést
Kéménybélelési PraePost
pirez.com piréz keresőmarketing - virtuális google szerver
Ipari kémények füstbe ne menjenek fedőnevű akció, amelynek kiteljesedése maga a
Posztmodern kéménybélelés
nevű indusztriál-esztétikai performansz. Az ipari- és gyűjtőkémények nagyszerű apoteózisa ez, a füst mennybemenetele.
Bevezetőnek ennyi legyen is elég, elég, elég a szén, elég a gáz, ebből lesz a füst, a korom, apropó, egy kis koromirodalom:
Fecskéink költözőben.Ez ugyan cseppet sem posztmodern, de hét ősz van, kérem, tessék jól kinézni.
A nap is lemenőben.
Korom alatt a város,
köd alatt a vidék.
A lendület kifullad.
A neon kiég.
Esti szél ha lebben,
gyűrt újság repül:
nem-kell-kacat.
Ősz van. Csak néhány
konok fecske marasztalja
a nem-is-volt nyarat.
No és akkor a "tovább" gomba után jöhetnek a linkócik:
Kiemelt eszközoldalak:
- Munkaoldal: Kéménybélelés - gyűjtőkémény
- Marketing oldal: Ipari kémény - kéménybélelés - gyűjtőkémény
- Nyilvántartó (Nirvána-tartó) oldal: Gyűjtőkémény - kéménybélelés
ungparty.nettó
- Ukrajnai kéménybélelés
- Akciós téli gumi - téligumi akció - olcsó nyárigumi - ipari kémény
- Póker kaszinó szerver hoszting
- Kaszinó budapest VPS szerver bérlés
- Kárpátaljai ipari kémények, gyűjtő kémény
- Kárpátalja - gyűjtőkémény
- Kárpátalja magyar térképe - szerver
- a Kárpáti Igaz Szó a vps szerverbérlésről
- Ipari kémények Transzferár nyilvántartása
- Sebességteszt ipari és gyűjtő-kémény
Az ungbereg rendszerében többek között ezek az oldalak hordozzák nemes hátukon az ipari és egyéb kéményféleségek súlyos linkjeit:
- Virtuális szerver bérlés, VPS ipari transzferár
- Pszicho-kémény bélelése
- Orbán Viktor és a Fidesz kéménybélelése
google blogger
- A nyilvántartó oldal blogja: Gyűjtőkémény - kéménybélelés
- limerikek gyűjtőkéménye
- Ipari kémény transzferár
- Ipari kémények - Keresőmarketing Transzferár
- Ukrajnai a kéménybélelést választja
- Együtt 2014 - Szolidaritás az ipari kéménynek
- Virtuális Haza, szerver bérlés, VPS Budapest
- Kéménybélelés a Szabad Európában
- transzferár szabályzás - vps szolgáltatás
- bdk blog - ipari kémény, kémánybélelés, gyűjtőkémény
- elit blog kéménybélelés
- transzferár dokumentum / ipari kémény - gyűjtőkémény - kéménybélelés
- póker játék ipari kémény
- Ipari kémény és kéménybélelés Kárpátalján (blog)
Más egyéb oldalak, nolblog és...
Gyűjtőkémény - Ipari kémény - kéménybélelés - PolBlog
BDK Ajánlja a kéméynbélelést
Kéménybélelési PraePost
pirez.com piréz keresőmarketing - virtuális google szerver
2012. szeptember 21., péntek
Csupakabra+ keresőoptimalizálás, honlapoptimalizálás
Hónapok óta kísérletezem a keresőoptimalizálás kifejezéssel. Többször lemondtam arról, hogy erre a keresőkérdésre gyúrjak, lévén az első 50-ben soha nem tudtam megkapaszkodni. Ráhajtottam hát a honlapoptimalizlásra, keresőmarketingre, Google-optimalizálásra. De aztán mégis visszatértem: ha önmagában nem, kombinációival mégis fontos jól szerepelni. Mondjuk így: Weblap Google keresőoptimalizálás. Innováció alá vontam tehát a forgalomból korábban kivont honlapot, írtam rájuk részben új szöveget, azt mondja, hogy:
Nem árt újra és újra leszögezni, hogy:
-
a keresőmarketing (és ezen belül a Google keresőoptimalizálás) rendkívül költséghatékony - ez az egyik legolcsóbb és legegyszerűbben elkezdhető látogatottságnövelő módszer.
2012. augusztus 18., szombat
imvns
Az Indián Magyar Vagányok Nagy Sámánja, azaz IMVNS uralja most az interneten a Google keresési találatokat. Senki nem tudja, mi az imvns, de annyi bizonyos, hogy a blogok statisztikájában élre tört. Egy tűnik bizonyosnak, hogy a magyar indiánok vagy indián magyarok rokonai a pirézeknek, így voltaképp az IMVNS egy piréz főméltóság. Emellett legfeljebb még arra vehetünk mérget, hogy ez is jó társasjáték lesz.
2012. augusztus 17., péntek
Honlapoptimalizálás Marsra szállás idején
Vajon segíti-e egy SEO-munkás dolgát, ha a NASA szerkentyűje leszáll a Marsra? Költőinek látszik a kérdés, lévén a nem választ ki sem kell mondani, annyira nyilvánvaló.
Vagy mégsem?
De nem ám! Bizony mondom, előfordulhat, hogy az űrkutatás ragyogó sikere hozzájárul a SEO-sikerekhez. No persze csak abban az esetben, ha a kreatív honlapoptimlizálás módszereit előszeretettel alkalmazó SEO-munkás elég fantáziával rendelkezik ahhoz, hogy időt szánjon egy Ember a Marson nevű oldal elkészítésére pusztán azzal a céllal, hogy a címet érintő Google-keresésekkel az találati lista élére kerüljön és így biztosítsa a maga számára, hogy ha majd az első földlakó a vörös bolygóra teszi a lábát, akkor oldal kiugró látogatottságra tegyen szert. Ha erre 30 évet kell még várni, hát akkor 30-at. Az idő a SEO-nak dolgozik. Még ha kicsit magas is az órabére.
Ám egy várt esemény virtuális megelőzése hozhat kisebb elő-sikereket. Ki gondolná, hogy a Marsra szállás keresőkérdéssel is szépen szereplő honlap iránti érdeklődés akkor is megugrik, ha csupán egy bádog kaszni fog talajt a marsi kráterek tövében. Merthogy a Curiosity sikeres leszállása és működésbe hozása elegendő volt az oldal statisztikai mutatóinak látványos felkunkorodásához. És a trend még mindig tart!
Ennek pedig közvetlen SEO-következményei vannak. Jól tudjuk, hogy a Google minden keresés-találás interakciót adatol, így egy oldal értéke közvetlen összefüggésben áll a keresőkből érkező látogatók számával. Ha pedig egy oldal értékes, akkor a róla küldött linkek is értékesek. Értékes linkekkel pedig élvezetes a honlapoptimalizálás.
Jó kedvemet fokozandó magam is felfedező útra indultam. Ha nem is a Marsra, de elfelejtett, archív oldalaim birodalmába. Nem kis meglepetésemre felfedeztem, hogy a beregszászi főiskola általam készített, de rég elhagyott és teljesen használaton kívüli oldala 5-ös PR-értéket szerzett a teljes mellőzés 10 esztendeje alatt. A dolog kissé meglepett. Magyarázatul talán az adódhat, hogy aktív működése (2001-2002) idején sok helyütt belinkelték: a határon túli magyarsággal foglalkozó vagy a magyar oktatás határon túli kérdéseit is szemelőtt tartó honlapok sokaságán kint lehet ennek a régi oldalnak a linkje. Nyilván sok helyütt lecserélték, de másutt meg nem: tudjuk, az egyszer nagy munkával összeszedett oldallinkeket nem túl gyakran ellenőrzik végig a honlapgazdák. És hát nem is vitt annyira rossz helyre a régi link: az elhagyott webhely főoldalára én évekkel ezelőtt kitettem az új főiskolai honlap linkjét, meg azt is, amellyel a használaton kívüli rendszerbe, mint archívumba, be lehetett lépni. Így senki sem maradt hoppon, aki a kattintott.
Egy honlapról írok, de SEO-szempontból 3 kezdő oldala is van a régi főiskolai rendszernek - ezeket most érdemes volt kicsit felújítani, a róluk küldött linkek bizony méregerősek. És ha már dolgoztam annak idején (nem is keveset) annak a rendszernek a felépítésével, és ha már úgy indították be a főiskola másik portálját, hogy nekem még csak nem is szóltak, akkor most talán megengedhetem magamnak, hogy újabb oldalaimra finom linkeket küldjek az időközben felértékelődött webhelyekről. És hogy pozíciójukat továbbra is tartsák, innen is megy 1-1 finom link:

- Kereslet, marketing, Termék ajánló PR-cikkek - beléptető oldal
- Linképítő virtuális Kárpátalja-szerver, VPS - beléptető és tájékoztató oldal
- VPS Honlapoptimalizálás. Virtuális linképítési szerver bérlés - archív oldal
2012. július 18., szerda
A másodlagos SEO-cél
A szakmai oldalak természetesen helyesen fogalmaznak, amikor a keresőoptimalizálás definícióját megadva arra utalnak, hogy a tevékenység célja: minél jobb Google-helyezés elérése a honlap tulajdonosa által fontosnak tartott keresőkifejezésekre.
Kétségtelen, hogy a SEO-munkának ez a fő célja. Ám aki körültekintőbben, hosszú távon gondolkodva áll hozzá a feladathoz, feltétlenül megfogalmazhat egy másodlagos optimalizációs célt is. A másodlagos SEO-cél
Éspedig:
A web-optimalizálás nem első, hanem másodlagos célja az, hogy a céloldalt
internetes szempontból minél értékesebbé tegyük. Ugyanis a speciális keresésekhez
való optimalizálás mellett mindenképpen szükséges a weblap általános jellegű tulajdonságainak a javítása is. Ha így járunk el, akkor a célirányos kereséseken kívül más
megtalálásokra is alkalmassá tesszük az oldalt, felhasználási profilját így
nagymértékben kiszélesíthetjük, funkcióit gazdagíthatjuk.
Egy jól bejáratott, magasra értékelt és széles profilúvá tett oldalt mindig könnyen vethetünk átalakítás alá, nem rokkan bele még egy tematikus váltásba sem, új funkciókban is megtartja
alkalmasságát, míg egy nagyon egyoldalúan optimalizált honlap a
speciális feladatra alkalmazva ugyan kiválóan teljesíthet, de funkcionális szempontból túl merev, nincs dinamizmusa, nem
eléggé flexibilis.
Ha valóban szívünkön viseljük egy ránk bízott web-oldal sorsát, akkor ne sajnáljuk az időt-energiát (és a linkeket) arra, hogy egyfelől tartalmi szempontból lehetővé tesszük a szélesebb profil megcélzását, másfelől a külső támogatást sokoldalúra tervezzük. Meglehet, hogy a nagyon speciális igények kielégítésére az oldal emiatt csak hosszabb idő elteltével válik alkalmassá, ugyanakkor nem válik értéktelenné egy esetleges profilváltás alkalmával sem.
- virtuális szerver első helyezésű honlap - optimalizálás
Képzeljük el az esetet, amikor a kakastejet forgalmazó webáruház honlapja remekül szerepel ugyan a kakastej keresőszóra, de amikor a cég át akar állni a gúnártúróra, akkor kezdhetjük a munkát előlről egy új honlappal. Ehhez képest, ha a kakastejes oldalt már korábban alkalmassá tettük arra, hogy a baromfi tejtermékek témájában jól szerepeljen, akkor nem a nulláról kell indulnunk, mert van egy széles profilú értékes oldalunk, amelyet könnyebben felhozhatunk a gúnártúróra, semmint egy akkor készített új szájtot.
Táplálkozzunk tehát változatosan és vegyünk részt a szerver-virtuális hídfoglalásban Budapesten - Weblap első helyre kerülés honlap optimalizálással - A másodlagos SEO-cél - web-honlapoptimalizálás
Irodalmi honlapoptimalizálás, I.
Úgy sejtem, az egyetlen magyar író én vagyok e széles locspocsú Kárpát-medencében, aki egy megszállott elszántságával optimalizál honlapokat. Ennek a meglehetősen speciális web-munkának, az úgynevezett keresőmarketing-tevékenységnek én egy meglehetősen sajátos módját űzöm, talán túlzás nélkül állíthatom azt is, hogy teljesen egyéni metódussal érek el nem lebecsülendő eredményeket. Alig hihető, de kóros netofil grafomániám megnyilvánulásait ezen a módon sikerült a keresőoptimalizálás (SEO) malmára hajtani oly módon, hogy a kerekek valami hasznot is képesek legyenek kiforogni.
Mert hát miről is van szó? Arról, hogy az elmúlt bő évtized során egy meghökkentő méretű webuniverzum épült ki napi szorgalmam nyomán. Tízezres nagyságrendről van itt szó, kérem: félszáznál többre tehető nagyobb webegységem némelyike önmagában is ezernél több oldalt tartalmaz, bázis-blogom például 1500 bejegyzéssel büszkélkedhet, bőven veri az ezret írói oldalam weblapjainak és a régi UngParty archív oldalainak a száma is.
Csak blogból 30-nál többet működtetek... Ez akkor is őrületes szám, ha van közte néhány igen ritkán frissülő vagy lezárt is, mert a többi 25 viszont aktívnak, élőnek tekinthető, és legalább 15 folyamatosan frissül. Emellett ott vannak a szintén rendszeresen gondozott-bővített magazin-szerű egységek és lapgyűjtemények (páldául: BDK Online SEO server, vagy Zóna keresőmarketing BDK), a külön rendszerbe foglalt kisebb-nagyobb tematikus összeállítások (pl.: Kárpátaljai lakás kiadó, Virtuális szerver-megelőzöttség, VPS), továbbá pedig a valamelyest önállólónak tekinthető külön oldalak sokasága... Mondom: tízezres nagyságrend.
Értéke azonban nem is feltétlenül az oldalak nagy számában mutatkozik meg, hanem hogy ezt az egészet sikerült rendszerbe foglalnom. Bár kétségtelen, hogy ez nem egy könnyen áttekinthető hierarchikus webrendszer, az alá-fölé és mellérendelések eléggé bonyolult hálózatot képeznek, ám ez nem feltétlenül hátrány, sőt, én úgy tapasztalom, az interneten életképesebbek azok a rendszerek, amelyek a káosz és a rend között helyezkednek el, vannak bennük pontos logika szerint épített részek, de vannak kaotikusan egymásba ékelődő elemek is, vannak kiszámítható és kiszámíthatatlan átkötések, vannak világos elrendezésű főutak, de vannak zegzugos részek is, sőt, zsákutcák, önmagukba visszatérő körgyűrűk, elveszejtő labirintusok és a semmibe vezető járatok is.
Az egész együtt élő szervezetként működik, a teljes rendszert sűrű ér- és ideghálózat szövi egybe. Ideghálózatként értelmezhetjük a linkek, kereszthivatkozások rendkívül bonyolult összességét. Érhálózatnak, azaz az éltető vért szállító szisztémának pedig a tematikus összefüggéseket.
A roppant rendszerbe kétség kívül az én alkotó kedvem, fentebb netofil grafomániának nevezett beteges kreativitás-kényszerem viszi bele a mozgató energiát.
Az UngParty szerver-Virtuálé - mint web-birodalom - irodalmi jellegű. És nem csupán azért, mert a blogok és oldalak többsége az én szép-, köz-, napló- stb -írói műveimet tartalmazza, hanem inkább azért, mert a teljes szisztéma leginkább egy roppant terjedelmes, bonyolult felépítésű irodalmi műnek a jegyeit viseli magán. Továbbá pedig azért is, mert bármi is legyen oldalaim témája, tárgya, én mindenhez íróként nyúlok hozzá, és még ezt az újabban nagy szenvedéllyel űzött, önmagában igen száraz és egzakt metódusokkal operáló honlap-optimalizálást is literátusi hozzáállással művelem.
Hogy ez mit jelent, és hogy miként is játszik ebben a kezemre felépített netvilágom, arról igyekszem beszámolni ebben a több részesre tervezett sorozatban.

2012. július 13., péntek
A SEO útvesztői
SEO eljárások a honlapoptimalizálásban
Egyetlen meggondolatlan húzás komoly pozícióvesztéseket okozhat az élet bármely területén, nincs ez másként a SEO világában sem. Történt, hogy egy újonnan beüzemelt, seo. kezdetű aldomaint egy egy olyan /seo/ könyvtárra irányíttattam, amelyben a Google által már 3-as PR-re értékelt honlapok voltak, és ezek a fődomain/seo/fájlnév címen szereztek maguknak rangot. Az aldomain érvényesítésével azonban ezeknek az oldalaknak lett egy újabb elérési útja: seo.fődomain/fájlnév, amit igencsak zokon vett a Nagy Kereső, hipp-hopp visszaminősítette az oldalaimat. Pech. Illetve buta lépés. Nosza, új átirányítás, új, üres könyvtár. Igen ám, de az aldomain közben (nyilván a korábbi "lefedett" fájl okán) már átvette a 3-as értéket. Gyorsan készíteni kellett hát alá egy új oldalt az új könyvtárban. Ez lett az:SEO - keresőmarketing - honlapoptimalizálás
Nem is rossz, igaz?
És akkor lássuk azt, amelyikre korábban az aldomain mutatott - itt most "saját címén" szerepel, a megelégedésemre visszakapott 3-as PR-rel: Találatoptimalizálás
Merthogy visszakapta.
Tűnődöm... A rossz döntés végső mérlege: 1 db 3-as oldal helyett 2 darab 3-as oldal. Alig hiszem, de talán most sikerül csőbe húznom Őgugliméltóságát.
Hiába, a SEO útvesztői kifürkészhetetlenek. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing eljárások. Google kereső optimalizálás - honlap tartalom
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)